"Béke az érkezőknek, áldás a távozóknak!"

2012. június 12., kedd

Eperlekvár - tartósítószer nélkül

Noha lassan az eperszezon vége felé járunk, szeretnék megosztani veletek egy régi családi receptet, amellyel én is csupán tegnap készültem el. Előre nem akartam inni a medve bőrére, hiszen korábban egyedül sosem főztem ilyet (és nem tudhattam, hogy sikerül), de minden évben láttam, anya és apa hogyan készítik. Szívesen mondanám, hogy milyen sokszor részt vettem ezekben a befőzésekben, de akkor hazudnom kellene, ugyanis nyegle tini voltam, aki többnyire a konyhaablakban ülve gitározott és dohányzott, és maximum az eperlekvár-kóstolásban jeleskedett. :-)

Eperlekvárok a saját kertünkben ültetett rózsáinkkal :-)
Mentségemre szóljon, hogy amióta feleség és anyuka lettem, szívvel-lélekkel sütök-főzök a családomnak, mi több, kezdek belejönni. Tavaly nagyon sok befőttet készítettem, és utána apának leplezetlen büszkeséggel meséltem, hogy hála a dzsemfix poroknak, az én lekvárjaim fél óra alatt elkészülnek, nem úgy, mint "szegény " anyáé, aki csak az eperlekvárjait 4 napig főzi. Apa erre elmosolyodott, és azt mondta:
- ... nos, a dzsemfixes lekvárok olyanok is...
Ha nem tudtam volna pontosan, mennyire igaza van, talán megsértődök, de mivel láttom, hogy a régi, tartósítószer-mentes lekvárok és a mai gyorsan főzött társaik között mekkora a különbség, meg sem szólaltam, hiszen apa - magához mérten -, tulajdonképpen minden befőttemet megdicsért. Ő amúgy sem az a negédes típus, aki dicséretekkel halmozza el a gyerekeit - sokkal inkább azt vallja, hogy a küzdelem pallérozza a jellemet. :-) Egyszóval, nálunk mindig is spártai nevelés dívott, azzal a különbséggel, hogy senkit sem dobtak le a Taigetoszról, és - fogalmazzuk úgy, hogy a közbenjárásomra - gimis koromra kissé lazultak a szabályok. :-))
Erről jut eszembe: láttátok Gerard Butlerrel a 300-at? Ő az egyik kedvenc színészem, és ebben a filmben Leonidas királyt alakította. Érdemes megnézni, mert szenzációs. Na, jó, igaz, meglehetősen véres, de a thermopülai csata is az volt... Íme a film leghíresebb jelenete:  This is SPARTAAAAAAAAAAA!


Aki nem ismerné: Gerard Butler egy roppant tehetséges skót színész, akinek talán minden (?) filmjét láttam, néhányat többször is. Sokoldalúságának köszönhetően egyaránt szerepelt vígjátékokban, vámpíros-, történelmi- és napjainkban játszódó filmekben, felsorolni is nehéz lenne, mennyiben. Híresen jó hangja, és még annál is jobb humora van. S hogy ne kapjatok sokkot a fenti jelenettől még a lekvár-receptem előtt, íme egy videó, a P.S. I Love You című filmből, amelyben Gery énekel. Nagyon szeretem ezt a számot! Plusz egy róla (Gerard Butlerről) szóló cikk >>>


Most viszont térjünk vissza a lekvárfőzéshez! Szóval, az alábbi recept az apai nagymamámtól, Nanótól származik. Ne kérdezzétek, miért lett Nanó, mert nem tudom. Egyébként nagyon szép neve volt, Perényi Erzsébetnek hívták és miután elüldözték a családjával Kassáról, Sóskúton éltek a nagypapámmal.
Nanó - a nagymamám, Perényi Erzsébet
Sajnos Nanó nagyon fiatalon meghalt, mindössze 62 éves volt, így nem sok emlékem maradt róla, hiszen akkoriban még csak óvodás voltam... de sosem felejtem el a nagy, kövér húsvéti nyuszit, amit tőle kaptam, és délutáni alvások után a barack szedést / evést a hátsó kertben, no és a gokartozást a ház előtt, Karmi (a macska) simogatását a konyhában, a recés késsel pucolt és eltett körte befőttjeit, a régi, kovácsolt vas támlájú székeket a teraszon, a bőr légycsapót az asztalon, a parányi nippeket a vitrinjében (amikből jó párat összetörtem, de sosem szidott meg), és a csodálatos eperlekvárját...:-)

A lila kockás anyagot egy elszakadt pólómból vágtam ki, és rafiával közöttem
rá a befőttekre. Mire nem jó egy régi póló, ugye? :-)


Fontos! Ehhez a lekvárhoz pici, apró szemű eper /szamóca kell! Nagy, mutáns, külföldi, (Ádám megfogalmazásában "csernobili", öklömnyi eprek nem jók hozzá! Szóval keressük a magyar termelők parányi szamóciát, vagy kis szemű epreit! Inkább legyen kevés, de jó lekvárunk!

Eperlekvár (Nanó receptje)

Hozzávalók: 1 kg eper, 30-40 dkg cukor, patikában kapható gézlapok
Az üvegek fertőtlenítéséhez: fehér rum
Elkészítés:
1.) Az üvegeket kimossuk, esetleg kifőzzük, hogy nagyon tiszta legyen mind, a kupakokat is beleértve. Fehér rummal mindet átöblítjük (kb. fél decit öntünk az elsőbe, és onnan átöntjük a másodikba, majd a harmadikba, stb, és ugyanígy a kupakokba), majd mindet egymás mellé sorakoztatjuk katonás sorrendben.
2.) Az epret megtisztítjuk, és legalább 3x átmossuk, nehogy a későbbiekben porcogjon a fogunk alatt a homok.:-)) Kilónként 40 dkg cukorral dolgozzunk (lehet kevesebbel is, de szerintem ez az optimális mennyiség).
3.) Az epret a lekvárfőző fazékba tesszük, rászórjuk a cukrot, és lefedjük 1 réteg gézlappal, majd szorosan rákötözzük a gézlap széleit. Állni hagyjuk 24 órát. Nem kevergetjük!
4.) Másnap levesszük a gézt, és 20 percig takaréklángon főzzük a lekvárt. Nagy habja lesz, de nem kell leszedni, majd magától eltűnik. Óvatosan keverjük, ne törjenek össze az eperszemek! Ha kész vagyunk, kicsit hűlni hagyjuk, majd ismét rákötjük a gézlapot, és másnapig hűvös helyen állni hagyjuk.
5.) A harmadik napon ismét levesszük a gézt, 20 percig főzzük a lekvárt, majd visszatesszük a gézt, és pihentetjük a következő napig.
6.) A negyedik nap ismét 20 perc főzés jön (ekkorra már nem lesz hab a lekváron, viszont szép, sűrű leve lesz), majd a forró lekvárt az üvegekbe kanalazzuk. Minden üveget néhány percre fejtetőre állítunk, majd vissza a talpára, és mehet a száraz dunsztba, illetve másnap reggel a hűvös kamrába. Egy üveget érdemes elöl hagyni, és rögtön megkezdeni, isteni finom ez az eperlekvár! :-)

A mi szamócáinkat apa vette a piacon  (és még meg is pucolta mindet a teraszon) :-)
Az epret jó alaposan meg kell mosni, nehogy homokszemek maradjanak a szemeken
... hát nem gyönyörű? :-)
Fontos, hogy ne fedővel, hanem gézzel fedjük le a fazekat, hogy jól szellőzzön
alatta a lekvár! 



Főzés közben lesz egy kevés hab, de magától eltűnik majd, nem kell lekanalazni!
Fehér rummal öblítettem ki az üvegeket - jó illatuk lett! :D
Kisebb merőkanállal talán könnyebb lenne, de akkor hol van a kihívás? :-)))
Miből lesz a cserebogár? Avagy egy régi kockás póló átváltozása...:-)
Hiszitek vagy sem, odabent EGYBEN vannak az eperszemek! :-)
Ádám egyre szebb képeket készít, ugye?
Mmmmmm! :-)
Az első igazi, Nanó-féle lekvárom (amit anyától tanultam)
Remélem, kedvet kaptatok hozzá...:-)
... ma egyébként ilyen virágosan SZÉP napra virradtunk...
... mert MA VAN ÁDÁM 36. SZÜLETÉSNAPJA! :-))

Ádám, ha ezt olvasod (és fogod...), szívből kívánok neked nagyon hosszú, egészséges, szerelemmel, bölcsességgel, gazdagsággal, kalandokkal és vidámsággal teli életet - velünk!
Isten éltessen sokáig a 36. születésnapod alkalmából!
Eszter, Dorka és Iza Mia :-)))))

27 megjegyzés:

  1. Jajj, ez olyan igazi nyálcsorgatós olvasmány lett így reggel..:))) Nagyon jól néz ki a lekvár, és a képek is gyönyörűek!

    Ádámnak pedig nagyon boldog szülinapot kívánok!:) Akkor hamarosan jön egy újabb torta recept?:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reméltem is, hogy csorogni fog a nyálatok...:-)) Ezek szerint jól sikerült a mai bejegyzés. Hajnalban írtam. :-) Ádám nevében is köszönjük szépen a köszöntést. És igen, hétvégére sütök tortát, de olyat keresek, amiben nincs csoki és tejszín, és nem zsíros, mert tudod, epegörcsöt kapott, vagy mit, szóval egy kicsit diétáznia kell... ez milyen? Egyenlőre a piskóta alapig jutottam...

      Törlés
    2. Hát valami grízes, vagy tejberizses?:))
      Van egy olyan receptem, hogy édes krémes formába rakott rizs. Az ilyen kókuszos gyümölcsös rizs, ami pudingrétegekkel váltakozik. Aztán 24 óra alatt a hűtőben totál megszilárdul és másnap kiborítva teljesen egyben marad. És szép réteges, meg nagyon finom ez a kókuszos gyümölcsös rizs benne. Bár ez igazából nem torta.

      Törlés
    3. Igen, valami ilyesmi kéne. Most smarnit sütök épp, abban nem sok epeizgató alkotóelem van, illetve a tej az lenne, de meg van sütve tésztának, szóval úgy nem gáz. Milyen édes krémben van az a rizs? Hát a tejjel is csínján kell most bánni, de amúgy tök jól hangzik. Pavlova tortán gondolkodtam, de ott azt hiszem, a torta tetején tejszín van, ami megint nem jó. Elég tanácstalan vagyok, de azért nyomozok..

      Törlés
    4. Igen, a Pavlovának sok sok hab van a tetején. A krém az pudingos krém, szóval az egész cucc tejes..a rizs is, a krém is, szóval ez is kilőve. Hát nem tudom, hogy ez epe szempontjából mennyire diétás, de nézd, nálunk a pasik kedvence ez a teljes bővebb családban:
      http://www.nosalty.hu/recept/mozart-szelet-nutellaval

      Ezt már csináltam tortában is, és tényleg nagyon hajaz az igazi Mozart csokikra.

      Törlés
    5. Minden, ami nutellás, szerintem isteni, de csokit sem ehet, mert az összerántja az epét, vagy mi, szóval görcsöt okoz. De elmentem, köszi, ez egy tuti recept, látszik rajta. És csak kikeveredünk már ebből az epe-témából?? :-) Amúgy most is van nutella, palacsintához szoktam venni, Dorka is nagyon szereti, szóval biztos ízlene nekik ez a süti. Köszi a receptet, eltettem!

      Törlés
  2. Nagyon finom lehet a lekvar! Boldog Szulinapot Adamnak! Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon finom is. :-) Nem tudom, kapok-e még epret, de holnap megkísérlek eltenni még egy adagot, mert ez hamar el fog fogyni. Ádám nevében is nagyon szépen köszönjük a köszöntést, jó kedve volt nagyon, amikor olvasta, hogy ennyien felköszöntöttétek! :-))

      Törlés
  3. Nagyon jól néz ki, és az íze is mennyei lehet! :))

    Ádámnak! Nagyon boldog születésnapot kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Maca, nagyon igyekeztünk a kompozícióval, de ezek szerint jól sikerült. A lekvárnak egy baja van. Túl jó, és így hamar el fog fogyni. Félek, a kamráig sem jutnak el a kis üvegeim. :-)))
      Ádám nevében is köszönöm a kedvességed! :-)

      Törlés
  4. Isten éltessen sokáig, Ádám!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bea, Ádám alább írt nektek, de azért én is köszönöm a nevében, hogy megemlékeztél róla! :-) Olyan jó ez...:-)

      Törlés
  5. oh Eszter, ha ezt elöbb látom... helyette kényszermegoldásként a dzsemfixhez folyamodtam, mondjuk nem lett rossz, de nagyon nagy kompromisszum volt részemről ez... jövőre remélem nem feledem, hogy ez itt van! amúgy hány üveg lett?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, eddig én is dzsemfixes voltam. :DDD De többé nem leszek, csak azt rontottam el, hogy későn kaptam észbe, így a bejegyzés is csak most került ki, pedig az eperszezon elején kellett volna. 1.7 kg epret főztem meg, és 5 kicsi üveg lett belőle. A képen azért van csak 4, mert nálunk járt a gyermekorvos,és annyira ízlett neki a kóstolónk, hogy egyből a kezébe nyomtunk egy üveggel.:-)
      A következő befőzéseket majd időben megírom, és akkor ha kedvet kapsz, kipróbálhatod. Szerintem mind működőképes recept lesz, hiszen a nagymamáimtól származik mind, ők pedig nagyon profik voltak ezekben a befőzésekben. Örülök, hogy tetszett a recept! :-)

      Törlés
  6. Isten éltesse Ádámot!!!!!!!!!
    Ez a recept vajon a málnához is jó? Nekem abból lesz bő termésem.
    A fúszeres paradicsom lé receptjéről nem felejtkeztem el, majd egy hónap múlva beírom amikor jön a szezonja. Üdv: Bori

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gabi, Ádám nevében is köszönöm, de írt nektek alább, decens autoblog nicknév alatt. Látom, ő sem tudott normálisan regisztrálni.:DDD
      Nem tudom, jó-e a recept málnához, de apától megkérdezem holnap, és megírom, ok? Málnából szörpöt csináltak mindig a szüleim, emlékszem, gézlapokon szűrték át... de a lekvárt nem tudom. Én tavaly tettem el dzsemet, ízre jó lett, de nem volt lehengerlő.
      A paradicsomlevet nagyon várom, azt még nem próbáltam. Persze, azért majd lenyomozom, hogy a nagymamáim hogy csinálták, és közzéteszem azt is! Puszi

      Törlés
  7. Isten éltesse Ká-t! :-)

    Mirza, most láttam, hogy elszállt a régi válaszom. A Kladdkakát kb egy 25ször akárhányas nem nagy tepsiben sütöm, de a mennyiségből látni fogod. Tudod mi az a pankaka? :-)

    Itt egyébként aranyáron van az eper. Nem is veszek, elég haloványka is.

    Bartush

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kladdakát megkaptam, ki is mentettem, igaz, talán tepsiről nem volt benne szó. Ezt tuti megsütöm, csak most Ádámot letiltották a csokiról, mert valami epegörcsöt kapott. Nem tudom, mi az a pankaka, de érdekel nagyon. Ha recept, akkor még annál is jobban!:-)
      Milyen gyümölcs van felétek ilyenkor?
      Puszi!

      Törlés
  8. Isten éltesse sokáig Ádámot!!!!

    VálaszTörlés
  9. Most már látom, miért panaszkodtok a hozzászólásra. Megírtam, s gondoltam előnézetben megnézem az alkotásom... Huss, se híre, se hamva. Valamit ezen mindenképp javítunk!
    A sok megható jókívánságot köszönöm nektek, nagyon jól indult így a napom, s közben is figyelgettem a megjegyzéseket. Remek érzés tudni, hogy ilyen sokan gondoltok ránk, rám!
    Köszönöm.
    Ádám, azaz Ká

    VálaszTörlés
  10. Kedves Ádám!!

    Én csak ma jutottam ide, de én is szívből kivánok neked nagyon boldog születésnapot!

    "Nem kívánok egyéb átkot, egyél meg egy hekto mákot.
    Minden nap csak 1-1 szemet, addíg élj míg meg nem eszed!"

    Szeretettel Emőke

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szenzációs ez a jó kívánság! Köszönjük szépen! :-)))

      Törlés
  11. Szia Mirza! Gyönyörűek a lekvárjaid ebben a kockás "ruhában" ! Puszi:Moncsa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Moncsa, nagyon igyekeztünk...:-)) Köszönöm szépen a kedvességed! Puszi: Mirza

      Törlés
  12. Kedves Mirza!most találtam az epres postodra a google-n keresztül,megcsináltam,bár a géz nem géz volt,hanem textilpelus,a 24 óra egyik nap átcsúszott kb 36 órára,és egyszer nem 20 perc volt a főzés,hanem 30,de hát itthon a 7 hónapos kislányom diktál,nem én:-) mindenesetre ISTENI lett,már alig várom,hogy kapjam apósomtól az újabb epreket,mert csak nagyon picike lekvárom lett,és MÉG MÉG MÉG akarook:-) köszönöm Neked,és Nanónak!üdvözlettel:Zsuzsi

    VálaszTörlés
  13. Mirza, Kedves! Köszönet ezért az isteni receptért, nagyon finom lett, megcsináltam tavaly, és alig várom, hogy idén is csinálhassam! Az üvegbe meréshez szeretnék egy jó ötletet megosztani Veled! Hosszú éveken keresztül kínlódtam,- ilyen-olyan merőkanalakkal, míg egyszer egy német adó főzős műsorában rá nem akadtam a megoldásra. Üveg mérőpohárba öntjük, vagy merjük át a lekvárt a fazékból, és secc-perc alatt az üvegekbe lehet önteni. Egy csepp sem vész kárba, és nagyon gyors! Még egyszer köszönet a receptért, üdv: Vivi

    VálaszTörlés
  14. Kedves Mirza!
    Hálás vagyok a receptért, már tavaly is megcsináltam és idén is.
    Köszönjük, nagyon finom és szép lekvár lett, minden jót, Sári

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...